2021. szeptember 17., péntek

 SZEMTŐL-SZEMBEN A CSODÁVAL!

TALÁLKOZÁS A GYÓGYÍTÓ BUDDHA EREKLYÉKKEL!

CSODÁS EREKLYEGYÖNGYÖK
Buddha és számos jelentős buddhista mester hamvai között gyöngyökhöz hasonló gyönyörű kristályokra bukkantak. Természettudományos szempontból sem keletkezésükre, sem időnként tapasztalható szaporodásukra nincs magyarázat. A buddhista szemlélet szerint a gyöngyök a magas szintet elért mesterek spirituális értékeinek, együttérzésének és bölcsességének a leglényege, egyben emlékeztetnek saját alapvető jóság-természetünkre, s arra, hogy mindenkiben megvan a belső potenciál, hogy azt megvalósítsa.
A 2 napos kiállítás célja, hogy egyedülálló lehetőséget biztosítson bárkinek, hogy megtapasztalhassa a szent ereklyék áldását, a belőlük áradó legmagasabb rendű finom szellemi energiát, boldogságot, békét, harmóniát és jólétet. A látogatók gyakran számolnak be felfokozott érzésekről, megnyílásról, gyógyulásokról és hasonló inspirált tapasztalatokról. Az ereklyéket vallásra való tekintet nélkül bárki megtekintheti, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy sok helyen éppen keresztény templomokban, imaházakban került sor a kiállításukra.
2500 évvel ezelőtt, miután a Szkíta Bölcs Buddha, a Megvilágosult, elhagyta testét, hamvai között tanítványai csodálatos módon gyöngyökhöz hasonló ereklyéket találtak oly nagy mennyiségben, hogy nyolc vázát töltöttek meg velük. E felbecsülhetetlen értékű kincseket elosztották India nyolc nagy királya között, akik nyolc sztúpát építettek az ereklyék elhelyezésére és tiszteletére. Buddha eredeti ereklyéiből az idők folyamán csodálatos módon újak születtek, s így számban megsokszorozódtak, és eljutottak minden buddhista országba.
Kiállításunkon az alábbi Ereklyék áldásaiban részesülhetünk (a teljesség igénye nélkül) :
A kiállítás FŐ EREKLYÉJE Buddha Sákjamuni ereklyéje
Láma Ngawang Rinpocse malája
Drikung Gönpa men-drub gyógyító nektárpirulák
XVI. Karmapa ruha ereklyéje
XVI. Karmapa dung-ca ereklyesó
XVI. Karmapa ril-nak fekete nektárgyöngyök
XIV. Samarpa ruha ereklyéje
Kalu Rinpocse dung-ca ereklyesó
XIV. Dalai Láma hosszú élet pirulák
Gampopa namsza
Lama Kunge Thugye Pal ereklye
Kailas ereklyegyöngyök
Jönten Zanpo Dzsonang Rinpocse
Taranatha köntös ereklye
Nang-tha Drölma szent hamuereklye
Dalai Láma 40 Kálacsakra pirula
Tyobdzse Tricsen Rinpocse ereklye caca
Mani rilbu – XV. Karmapa, XVI. Karmapa, XIV. Samar Rinpocse rilnak stb. mani nektárpirulák
Takgröl – védő mandala
NINCS TERMÉSZETTUDOMÁNYOS MAGYARÁZAT
Sem a hamvak között talált ereklyegyöngyök létrejöttére, sem pedig csodás szaporodásukra nincs természettudományos magyarázat. Hogyan kerülnek bizonyos emberek hamvai közé e gyönyörű, fénylő, apró gyöngyök, melyek ragyogó színekben pompáznak az anyagelvű szemlélet számára megoldhatatlan rejtély. A buddhista magyarázat így hangzik: Az ereklyegyöngy (tibetiül: ringszel) a szellemi megvalósítás anyagi esszenciája. Létrejötte a személy magas szintű szellemi megvalósulásának köszönhető. A megvilágosultak végtelen együttérzéséből születik azért, hogy jelenlétük haláluk után is elérhető legyen sokak számára.
GYÓGYÍTÓ ERŐT KAPUNK
A szent ereklyék jelenléte nagy kihívás lehet sokunknak, hiszen szemtől-szemben állhatunk a megmagyarázhatatlannal, a felfoghatatlannal, a csodával. Úgy tekinthetjük, hogy az ereklyék által magukkal a Megvilágosultakkal találkozunk, és személyesen kapcsolatba tudunk áldásos erejükkel kerülni. Nagyon ritka és értékes lehetőség ez arra, hogy bármelyikünk vallásra, fajra, stb. való tekintet nélkül ilyen ereklyékkel közvetlen kapcsolatba kerülhessen.
Nagy lehetőség is egyben, megnyílásra, életünk és világlátásunk újraértékelésére, és nagy áldás, mert ha megnyitjuk szívünket az ereklyékből áradó megvilágosult szellemi energia felé, gyógyító erőt kapunk, mellyel leküzdhetjük testi, lelki betegségeinket és akadályainkat; lecsitíthatjuk a szenvedést és a negativitásokat; békét és harmóniát hozhatunk létre magunkban és környezetünkben röviden, a szent ereklyék áldása megtisztít minden negativitást, és megteremti a jóllét és boldogság okait.
Hazánknak, az itt élő embereknek óriási jelentőségű az ereklyék ittléte, mivel a belőlük áradó legmagasabb rendű finom szellemi energia a boldogság, béke, gazdagság, jólét, a betegségektől való megszabadulás és a jóllét számos más áldását adja. Az ereklyék jelenléte egyfelől megtisztít a mindannyiunk elméjében-lelkében, valamint környezetünkben működő ártalmas, romboló negatív erőktől; másfelől pedig megerősíti és megszilárdítja a pozitív fejlődést hozó áldásos, gyógyító erőket, valamint egyensúlyt, harmóniát teremt.
A KIÁLLÍTÁSON KÍVÜLI PROGRAMOK:
Augusztus 21. szombat
10.00 Megnyitó szertartás a Tara Templomban
13.00 Taiji bemutató és “Genang” Buddhista Chi Kung, közös gyakorlás a Természetes Út Tai Chi iskola előadásában
és hangfürdő tibeti hangtálakkal és gongokkal Jászberényi Tünde és Jászberényi Péter előadásában (hátsó erdei sátorban)
15.00 Ősvallás, fényút Atilla király, Buda és Szent István korában – Szántai Lajos előadása (Sztúpa melletti diófa alatt)
16.30 Kérdezz-felelek Lekshe Lámával (Sztúpa melletti diófa alatt)
18.00 Az Ereklyekiállítás kapuzárása
Augusztus 22. vasárnap
10.00 Megnyitó szertartás a Tara Templomban
13.00 Delhusa Gjon relaxációs zenei mantra előadása (a Sztúpa melletti diófa alatt)
15.00 Szerhangfürdő (Sztúpa melletti diófa alatt)
16.30 Areyonga együttes játszik – Ócs József és barátai zenélnek (Sztúpa melletti diófa alatt)
18.00 Az Ereklyekiállítás kapuzárása
EGYÉB PROGRAMOK MINDKÉT NAP FOLYAMATOSAN:
Mála-fűző workshop (a Tara Templom aljában)
Fából készült sztúpák festése – Fesd meg a saját sztúpádat, melyet hazavihetsz és kitehetsz az oltárodra, vagy az otthonod éke lehet. (Tara templom oldalánál)
Mantraösvény (az épülő új Kőrösi Csoma Sándor Központ melletti réten)
Menj végig a 108 pontból álló ösvényen, és mondj mantrát minden egyes pontnál, a végén ajándékban részesülsz.